Férfi Erő Pajzs és Női Teljesség Virága

Pajzs: A férfi erő egyik legerősebb jelképe

Az éjjel különös álmaim voltak, megálmodtam a hétvégi programok egy-egy szimbólumát. Szokott ez így történni programok előtt, hogy összeáll bennem legtöbbször vizuális belső képben a program fő mondanivalója, célja. Ilyenkor gyakran előre látok képeket, melyek egy-egy gyakorlatot mutatnak meg. Egy kicsi olyan ez, mintha a tudatalattim és a tudat felettim együtt dolgozva összerendezné a programot egy központi rendezőelve alapján…és “nekem” csak úgy szólnának a végeredményről. A nekem alatt a tudatos elmei részt értem most. Legizgalmasabb az, ha a program napján vagy magán a programon áll össze valami bennem és így születik meg általam a csoport energiának megfelelően. Egy jó ideje már, hogy könnyedén át merem adni magam ennek a belső vezettetésnek és nem izgulok azon, hogy a tervezett gyakorlatok esetleg más sorrendben, vagy egyáltalán nem kerülnek elő magán a programon. Ez egyfajta könnyedséget, rugalmasságot adott nekem és mély biztonságérzést hozott.

Férfi Erő Pajzs

Az álmomban láttam egy pajzs formájú komplett szimbólumot, amit meg is fogunk csinálni a résztvevőknek szombat, június 11-én este (felragasztom, ahogy a labirintusokat szoktam:). Az egyes férfi erő minőségekbe “bele lehet majd ülni” és célzott gyakorlatokat is fogunk csinálni, hogy a férfi erőket magunkhoz vehessük – nemtől függetlenül fontos ez! A pajzsban összesen 8 férfi erő mutatkozott meg, ezeket fogjuk megismerni és magunkba hívni – a tervezett apa sebek gyógyítása és férfi erő blokkok oldása mellett.

Női Teljesség Virága

Vasárnap, június 12-én, ha női minőségen dolgozunk, az anyasebeket gyógyítjuk és mellette a női erő blokkjait oldjuk, melyhez egy komplex virág szimbólumot láttam. A Női Teljesség Virágában 8 női erő lesz jelen egy-egy sziromban és ezekkel is gyógyulunk majd az este során.

A két szimbólum erőteljes önmagában is, de természetesen el fogom mondani, hogy melyik pajzs-erő vagy virág szirom mit jelent. Összeállt a teljes rendszer és könnyen hozzákapcsolhatóvá váltak az asztrológiai jegyek és a számmisztikai számok, tarot archetípusok is. Szeretem amikor ilyen szépen összeáll egy jól átlátható rendszer és bármilyen külső analógia könnyedén megtalálja benne a maga helyét – újabb és újabb felfejthető értelmezési rétegeket hozva a rendszerbe.

Hozzatok majd jegyzetfüzetet, mert érdemes lesz lerajzolni magatoknak!

Programinformációk:

Június 11: Férfi Erő – férfi vérvonal és apai ág

Június 12: Női Erő – női vérvonal és anyai ág

Mindkét esti program 19 órakor kezdődik és körülbelül 21:30-ig tart majd. Lehet rájuk külön-külön is jönni, de azt hiszem, hogy a legteljesebb hatást, a bennünk élő két minőség teljességét akkor lehet megérteni és megérezni, ha mindkettőbe bele tudod engedni magad.

Az esti programokra a részvételi díj: 3500Ft, ha mindkét este szeretnél jönni, akkor 3000-3000Ft.

A programok helyszíne: Bp. Erzsébet krt. 58. I. em. 4.

Jelentkezés:

A programokra jelentkezni a npozsgaiKUKACfeny-forras.hu címre írott levélben lehet!

Várlak szeretettel!

Pozsgai Nikoletta

 

 

About Pozsgai Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, a SzInT módszerének kidolgozójaként és trénereként, a kiegyensúlyozott és harmonikus élet megélését segítem. A SzInT a családállítás, a pszichodráma és a rekonstrukciós kineziológia mesterhármasára épülő módszeregyüttes, melynek célja a személyiség és a lélek szintű egységünkbe való visszaérkezés segítése csoportos tréningek és egyéni terápiák során.