Saját történetem a Szomato Dráma állítás kapcsán, vezetőképzésem során, melyet Buda László vezetett és melynek alábbi összefoglalását a Mit üzen a tested? című könyvében olvashatjátok, több izgalmas hasonló állítás élmény leírása mellett.

“A fiatal hölgy azért jelentkezett játékra, hogy meglássa belső világának viszonyrendszerét, szerveinek állapotát és a hozzájuk kapcsolódó blokkokat, azzal a céllal, hogy 1) szépnek tartott testében valóban otthonra leljen, jól érezze magát benne és vele, 2) mindazon korábbi élményeket, megéléseket, beépített szülői programokat felismerje és “kitessékelje” a testéből, melyek akadályozzák a nőiségével kapcsolatos viszonyát, teljességérzetét. Az előzményekről így vall a főszereplő:

Már a játékom előtt is gyanítottam, hogy a testiséghez, a nőiséghez és a szexualitáshoz szülői programok, tiltások kötődnek bennem. Anyám szerint a vonzerő és az azzal való vélt vagy valós visszaélés szégyenletes tett egy nő részéről. A nővé válásom egyes fontos szakaszaiban ezért a nőiségemet, annak már látszó, domborodó formáit takargatni kezdtem, ahelyett, hogy büszkén tudtam volna azokat “viselni”, velük jól lenni.

A játék elején a főszereplő a női minőségben részt vevő szerveket állította színpadra, így a melleket, a petefészkeket, a méhet. Ezután megjelenítette egy-egy személy segítségével a testét és önmagát. És végül, szükségét érezte, hogy szüleit is színpadra hívja. A szereplők elkezdték „élni önálló életüket”…

Azonnal kiderült számomra, hogy a Melleim nagyon jól érzik magukat, szeretnek játszani és szabadon megmutatkozni, táncolni; az Anya, a Méh és a Bal Petefészek nehezményezik ezt, nem nézik jó szemmel a nőiség eme kitárulkozó mivoltát. A szétválasztódás a nőiségemben nagyon nyilvánvalóan látszott. Egy szabad, spontán megnyilatkozó, női vonzerőn alapuló, örömteli megélés az egyik oldalon – egy belső rendreutasítás és bűntudatkeltés a másik oldalon. Ezt a mechanizmust már előtte is felismertem magamban, de megerősítő volt így, egyértelműen látni.

Miután meghallgattam az egyes szerveket, a jól lévőket köszöntöttem, a rosszabbul lévőket meghallgattam, és türelmet kértem tőlük a jobbulás elérésig. Például megköszöntem a jól lévő Melleknek, hogy szabadok, erősek és merik a saját útjukat járni. A Testemet játszó szereplő már ettől jobban kezdte érezni magát, és amikor beszéltem vele is, és elfogadtam az állapotát, tovább erősödött. Az Én képviselőm ekkor “behúzódott” a Testembe, és innentől ők már kettesben jól voltak egymással.

A következő lépésben Anyával beszéltem, ami számomra inkább megható, számára megrendítő volt. Az édesanyámat képviselő szereplő – bár látszólag kemény volt –, mély érzésekről tett tanúbizonyságot, és elsírta magát, majd bocsánatot kért. Elmondta, hogy szeret engem és támogat, de most már látja, hogy van bennem erő és akarat ahhoz, hogy megálljak a lábamon, ezért itt az ideje, hogy a háttérbe húzódjon. Ezt elsőre nem volt könnyű megtennie, és nem találta a helyét… ezért leült, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez. Egy darabig ott ült, majd apa is leült két székkel arrébb. Később ismét odamentem hozzájuk, hogy megtudjam, mi történt velük, bennük, hogy vannak most. Ekkor Anya azt mondta, hogy felszabadult, hogy most már eljött az ő ideje, és végre foglalkozhat önmagával.

Ezek után apához fordultam, aki ekkor éppen körbe-körbe bolyongott lesütött szemekkel. Nem akart megállni vagy figyelni rám különösebben, de ezzel együtt elkezdtem hozzá beszélni. Amikor kimondtam, hogy akármi történt közte és anya között, én szeretem őt, és elfogadom apámként, szükségem van rá, és most szükségem van a segítségére, erőre kapva bevágtatott a Testem és az Én képviselőm közé és megölelte őket. Ekkor anya odajött, és a Testem+Én keresztül kapcsolódtak anyával. Itt érintették egymást először az állítás során. Aztán úgy rendeztem, hogy ne rajtam keresztül, hanem rajtam kívül folytassák a tisztázást. Ebben a folyamatban végül anya megbocsátott apának, amiért megcsalta őt.

A végén ők ketten békét kötöttek, egymás mellé rendeződtek. Ekkor Apa erőre kapott, kihúzta magát, Anya pedig elengedte, átadta magát a mellette most már valóban erősnek mutatkozó és általa is annak érzett apának. Végre bele tudott lazulni a nőiségébe, és maga mögött hagyhatta a keménységet és megkeseredett régi önmagát. Jó volt így látni őket!

A lelki gyógyulás folyamatában gyakran előkerül a belül őrzött anya- és apakép kibékítésének mozzanata. Emlékszem egy egyéni terápiára, ahol hölgy kliensem a visszatérő párkapcsolati kudarcain próbált túljutni. Szülei meghaltak már, és benne az maradt meg, hogy az utolsó pillanatig gyűlölték egymást, miközben az eszével tudta, hogy valami vonzhatta is őket egymáshoz, ha egyszer végig együtt maradtak. A terápiás szituációban ő „játszotta” anyukáját, én vettem fel apukája szerepét. A szoba átlós sarkaiból indultunk. Félóra telt el, mire találkoztunk középtájon. Minden lépésnél valami fájdalmas emlék, nehéz érzés került elő. Végül egymásra találtak a képzeletbeli szülők, lehullott a hályog a szemükről, megbocsátottak egymásnak. Attól fogva kliensem nőiessége kivirult, és arra figyelt fel, hogy szokatlanul intenzív érdeklődéssel közelítenek hozzá a férfiak.

Visszatérve a játék főszereplőjére, ezt a felszabadultságot a következőképpen meséli el:

A testemben minden összerendeződött, a Mellek megtanították a többieket táncolni, jól érezni magukat mindenféle megítélés, visszafogottság nélkül. Ezzel együtt kialakult egyfajta konszenzus, hogy a Melleké a könnyűség és a könnyedség, a Méhé és a Petefészkeké pedig a stabil háttérerő. Ez bennem úgy fordítódott le, hogy megbékélt egymásban bennem a szerető és az anya aspektus. Tudnak végre egy testben jól lenni egymással.

Számomra már az is felemelő érzés volt, amikor beléptem a testembe és kapcsolatba léptem a szerveimmel, figyelmet szenteltem nekik, és tettem értük – magamért. Közben felismertem, hogy Anya-Apa megcsalásos története milyen módon ült rá a Petefészkemre, és Anya megítélése a szerető aspektust élő, csábító nőkkel kapcsolatban honnan származott. Jó volt megélni, hogy Apa reagált, segített, részt vett, és végül azzá az erős Apává tudott válni, akit mindig is kerestem és hiányoltam belőle korábban. Jó volt látni a megbékélést közöttük, oly sok év hidegháborús meggyötörtségük után.

Már a játék ideje alatt rend lett bennem, könnyűség és felszabadultság; azt hiszem, valósággal ragyogtam. És ahogy magamra tekintek most, látni tudom azt a ragyogó nőt, aki vagyok, és egyre inkább engedem, hogy látszódjam teljes valómban. Egyik részem sem akar már elítélni vagy megítélni a miatt, ha merek a szexuális vonzerőmmel élni, abban is létezni. Olyan, mintha a bennem élő skarlátbetűs nő végül egy megértett, tisztelt és elfogadott hölggyé vált volna belső világom társadalmában. Ez azért merőben felszabadító érzés!”

***

Megjelent: Buda László: Mit üzen a Tested? című könyvében.

***

A témában blokkoldó, állító nap legközelebb 2013. december 4-én lesz, Budapesten>>>