Apaéhségben szenvedünk és apasebeink gyógyulásra várnak
Férjem a minap egy érdekes könyvvel tért haza…A Férfi Útja két részével, melyek szerzője Richard Rohr. Engem szerintem legalább annyira lázba hozott ez a könyv mint őt:) Ezen jót vidultam. Miért is? Egyrészt, mert kíváncsi tisztelettel figyelem férjem férfi erejéhez való visszatérését, másrészt vágyak születtek bennem, hogy segíthessem az ő folyamatát. Anélkül, hogy beleszólnék, túlzottan befolyásolnám a szokásos inspirációkon túl :). Mindezeken túl…még mélyebbre ásva azt találtam magamban, hogy nagyon is érdekel mit mond egy férfi a férfi útjáról, fejlődéséről, a mai korban betöltött szerepéről és pszichés problémáiról, a nőiségről és a két nem egymáshoz való viszonyulásáról.
Pár éve nem tartottam célzottan férfiaknak szervezett programot…és kifejezetten nőkkel-nőkért dolgoztam, a női utakat kísértem figyelemmel gyógyítva a bennem és nőtársaimban élő női minőséget. Különösen a családállítást is használó Személyiség Integrációs Tréningek és a transzgenerációs kineziológiai oldások kapcsán egyértelművé vált számomra, hogy a női vérvonalak gyógyítása, azaz a családunkban élő és valaha élt nők köre milyen erőteljes és kikerülhetetlen módon határozza meg a női sorsunkat, nőként való boldogulásunkat, a párkapcsolatokban meghozott férfi-választásainkat és a kapcsolatok alakulását, az anyasággal való viszonyunkat és magát az anyává érésünket. Mindemellett egyértelművé vált az is, hogy a férfi vérvonalunkon, az apai ágon milyen sebek hozunk, milyen apaéhségben szenvedünk nők és férfiak egyaránt! …és figyelmem újra befogadta a férfiak gyógyítását, s vele együtt a bennem élő férfi minőség is megmutatta a maga sebeit.
Ezzel egy időben más szemmel kezdtem el figyelni a körülöttem élő családokat, párkapcsolatokat és kapcsolatra vágyó egyedülállókat. Elkezdtem érzékelni a sebeiket, – először a saját sebeimen keresztül- és óhatatlanul felébredt a vágy, hogy szóljak ezekről a sebekről, hogy elmondjam, hogy meg lehet gyógyítani őket…hogy
megannyi lehetőségünk van arra, hogy meggyógyítsuk a bennünk élő apát, a valós apánk hiányától vagy “nem elégséges” jelenlététől szenvedő belső gyermekünket. Így eljuthatunk oda, hogy nőként olyan párt válassztHASSUNK, aki már a begyógyult sebeink miatt nem ránt vissza korábbi fájdalmas szenvedés körökbe. Azaz, hogy legyen választásunk valóban élni az életünket, a szerelmünket, a házasságunkat. Mindezek mellett és pont ezekből fakadóan legyen lehetőségünk a gyermeknek valóban “elégségesen”, szeretetteljesen ott lenni a növekedésében.
Hatalmas változások korában élünk és óriási felelősségünk van abban, hogy mi történik bennünk, a kapcsolatainkban, a családjainkban ÉS a gyerekeink életében. Ez a felelősség nem lesz azonban teher vagy nem terít maga alá, ha önmagunk meggyógyításával kezdjük. A bennünk élő apa és anyaképet igenis meggyógyíthatjuk, a belső gyermekünket táplálhatjuk és magunkhoz ölelhetjük. Ilyen módon van lehetőségünk a múltat magunkban feloldani és a jelenünkben szabad választásokat hozni, valódi önmagunkat megélni.
Új Egyensúly belül és kívül
Mindkét nemnek, férfiaknak és nőknek egyaránt van dolguk a bennük élő férfi és női minőséggel, a férfi és női vérvonalukon hozott örökségükkel, apai és anyai águkon kapott feloldandó fájdalmakkal, tabukkal, gátló kudarcokkal. Az egyensúlynak először bennünk kell létrejönnie, majd általunk valósulhat meg a környezetünkben, a tágabb világunkban. A belső harmónia nemtől független kérdés kell legyen!…és ahogy a bennünk élő női minőséget gyógyítjuk, úgy kell a férfi minőségünket is gyógyítani. Így és ilyen módon két minőség egyensúlyából születhet egy újfajta egyensúly bennünk, a kapcsolatainkban és a Föld egészén is.
A nőknek könnyebb mint a férfiaknak?
A nők egy fokkal jobb helyzetbe kerültek (azaz inkább hoztuk magunkat 🙂 ) az elmúlt száz év során. A nők elnyomást megélve fellázadtak és a feminizmus – a nő harcias amazon erejének megnyilvánulásaként – segítségével jogokat értek el. Az egyenrangúságért küzdöttek és mára szerencsére kezdik magukat is egyenrangúnak látni:) A nő ilyen módon élhetett az elnyomott erő feltörésével keletkezett hatalmas hajtóerővel és elkezdte befogadni, megélni és integrálni a férfi minőségét. Furcsa paradoxon, hogy a nőt pont a patriarchális társadalom elnyomása segítette hozzá az ébredéséhez.
Korunk férfiai nehezebb helyzetben vannak, mert a női minőségük megélésével valami olyat kellene magukban felismerjenek, amit eddig “férfiatlannak”, “gyengeségnek” tituláltak és lényegileg generációról-generációra megtiltottak maguknak. Pedig a férfiban is ott a női minőség, a megértés, az intuíció, az empátia, az együtt teremtés képessége és jó lenne, ha úgy látnák, hogy ez nem gyengeség, egyszerűen csak az érem másik oldala. A férfiak által előnyben részesített ráció világa önmagában zsákutcás fejlődést hoz. Tudjuk, hogy az egyik véglet soha nem lehet önmagában elegendő.
Ha csak az agyra gondolunk, akkor ott is az integrált agyműködés (a két agyfélteke összedolgozása) a célravazető és leghatékonyabb működés. Nincs ez másképp a férfi és női minőséggel sem...A két minőség integrációja a fejlődés útja.
De most vissza az apaéhség témához…
Richard Rohr, a fent említett Férfi Útja című könyvében így ír az apasebekről:
Az apaéhséget olykor apasebnek is nevezzük. A pszichológusok alkalmazzák ezt a kifejezést, hogy rávilágítsanak a férfilélek sebzettségére, ami az apától való megfosztottságból ered – akár, mert az apa meghalt vagy elhagyta a családot, akár, mert a munkája miatt állandóan távol volt a családjától, akár mert közömbös maradt a gyerekeikkel kapcsolatos dolgok iránt. Bármi is az ok, az eredmény mély sebzettség, megfosztottság, amikor a központunkat és a határainkat rosszul érzékeljük, amikor gondolkodásunk el van vágva a testünktől és az érzelmeinktől, olyan passzivitás, mint a meggyújtatlanul hagyott tűz.
Ha apa nincsen, vagy mindig távol van, vagy van, de közömbös-elutasító, ekkor alakulnak ki az igazi, mély apasebek. Perui börtönben történt, hogy anyák napjára képeslap dömping volt, mert annyian akartak az édesanyjuknak írni. Aztán eljött az apák napja, és egy képeslap sem kelt el. Elgondolkodtató, hogy ezek a férfiak gyerekkorukban nem tapasztalták meg a férfit, aki felnőtt és becsüli őket. Nem lett mély, biztos férfiidentitásuk, ezért mellékutakat kerestek a férfivá váláshoz. Nincsen belső stabilitásuk, ezért marad az örök bizonyítás, és a többi férfi elismerésének hajszolása. Fizikai erőnlét, szexuális teljesítmény, üzleti siker. Állítólag nagyon kevés férfi akad, aki önbecsülésében, és/vagy szexualitásában ne lenne sebzett.
Mivel a férfiak többsége nem találta meg a mély férfiasságot önmagában, ezért más férfiak bizalmát és jóváhagyását igyekeznek elnyerni. Mivel nem találtak rá arra a belső erőforrásra, ami megadná a személyes stabilitást, ezért folyamatosan bizonygatják, hogy kik ők valójában. Csatlakozzanak akár a fizikai erőnlét, a szexuális képességek vagy az üzleti sikeresség macsó játékaihoz, mindenképpen azt akarják megmutatni maguknak és másoknak is, hogy sikerült, igazi férfiak lettek. De ahogy folyton teljesítményt teljesítményre halmoznak, az mégis azt bizonyítja, hogy nem sikerült, és tudat alatt érzik ezt a belső hiányosságukat. Mivel nem tapasztalták meg saját értékességüket, fontosságukat pénzkereséssel, pénzért megvehető dolgok felhalmozásával és a hatalmuk gyakorlásával próbálják bizonygatni. De a megkeresett értékek állandó hajszolásával valójában elárulja, hogy belül értéktelennek érzik magukat.
Erőt, biztonságot, stabilitást kisugárzó férfi nagyon kevés van, vagy kiderül, hogy csak felületes kisugárzása van, a mindennapi életben már nem tartós az ereje. A nők elleni erőszak oka nagyon gyakran nem a vágy, hanem a nőiség gyűlölete. Aki magában nem találja a nőit, az a külvilágban fogja keresni, és ha magában elzárta, akkor kint valószínű ellenségként fogja kezelni.
Minden fiúnak éreznie kell, hogy apja méltányolja, sőt nagyra becsüli őt.
Fiúként azt akarja, hogy az apja büszke legyen rá, de ahogy férfivá érik, az apa büszkesége egyre inkább atyáskodónak kezd tűnni számára. Amire mindvégig szüksége van, az nem annyira szülői elfogadás, hanem inkább felnőtt tisztelet és őszinte elismerés. Ha az apa addig vár, amíg a fiú tinédzser nem lesz, akkor már elkésett. A fiúban kibontakozó férfi megbecsülése az, ami meghívja őt, hogy csatlakozzon a férfiak klubjába. Ez a megbecsülés érteti meg vele, hogy végül is egyenrangú az apjával, hogy ő és az apja ugyanolyan!
Férfiasság és a tekintéllyel kapcsolatos viszonyunk
Ha nincsen mély, igazi férfiasság a férfinak, akkor a tekintéllyel sem fog tudni mit kezdeni. Ha nem találkozott igazi, belső tekintéllyel bíró férfival, akkor a tekintély külsőséges, és kiszámíthatatlan lesz számára. Magában sem fogja keresni, elzárja lelkének ezt a részét. Nem belső bölcsességként nyilvánul meg az életében, hanem külső kötelességként. Zsarnokká lesz. Magának problémát okoz, mert engedelmesnek és passzívnak látszik, de belül fortyog, másoknak meg azért okoz problémát, mert az alárendeltekkel szemben zsarnok lesz. A férfi vagy fél és lázad, vagy imádja a hatalmat. Ha nem találkozunk jó és bölcs férfival (csak nő lehet erényes és gondoskodó a közfelfogás szerint, a férfi legyen kemény és törtető) akkor nem ismerjük a hatalom emberi arcát, tehát félni fogunk tőle.
Ha bevonjuk fiainkat a férfiak közösségébe, megosztjuk sebeinket, gondolatainkat és érzéseinket, amikor annak itt az ideje (fokozatosan, egy hatévesnek még nem biztos, hogy túl sokat kell ezekről tudni, egy tízévessel már lehet őszintén beszélgetni, és egy kamaszt már be lehet avatni a mi férfiasságunk, életünk lényegébe) akkor kamaszként kitörés és lázadás helyett megmarad a tisztelet, és a szülő-gyermek viszony férfi-férfi barátsággá alakul.
Ami leginkább kell a fiúknak, a felnőtt férfi tisztelete és megbecsülése. Egészen kisfiú kortól kell ezt éreznie, és akkor megérti, hogy az apja és ő egy csapathoz tartoznak: a Férfiak Klubjába. Egyenrangúak, mégis az apa megmarad mindig a tiszteletre méltó apának. Társadalmunk sok visszássága mögött is döntően az apasebek húzódnak. Militarizmus, bűnözés, üzleti törtetés, kihasználás, kizsákmányolás stb.
Rohr szerint a sebek begyógyításának három lépcsőfoka van:
1. Először is nekünk magunknak kell feldolgoznunk azokat a sebeket, amiket kaptunk, és felnőtt és megbocsátó viszonyt kell kialakítanunk az apánkkal és apapótlékainkkal.
2. Másodszor újra fel kell nevelnünk a bennünk megmaradt kisfiút, gyógyító ima, férfikapcsolatok és esetleg némi belső lelki munka segítségével, tanácsadó vagy terapeuta vezetésével. És végül,
3. A saját apaenergiánkból valamennyit arra kellene áldoznunk, hogy megreformáljuk a társadalmunkat romboló patriarchális struktúrákat, hogy férfiak következő nemzedékét neveljük és gyógyítsuk.
***
Ha Te is szeretnéd látni, érteni és gyógyítani az apasebeidet:
A következő állításokon az anyai és apai ágon hozott sebeinket gyógyítjuk majd, a női és férfi ágaink felállításával, a női és férfi erőnkbe való visszatérés segítéséért, a családból fakadó erőbe érkezésért:
Február 22. és 29. szerda, 9:30-16:00, Női és férfi vérvonalak állítása
Állítói hely egyik napra sincsen már, résztvevői helyeket még tudok biztosítani:
22-ére 1 főnek, 29-re 5 főnek.
29-ére még 2 főnek támogatott kedvezményes részvételi lehetősége is lehet (8eFt helyett 5eFt-ért)
Az állítások témái:
-
- a női vérvonal és a férfi vérvonal kapcsán (pl. női és férfi minőségek meg nem élése, női és férfi betegségek, anyai és apai örökségek meglátása, átvétele, sors visszaadása, nő és férfi teremtő erő blokkok, a megvalósítás és a cselekvő erő blokkjai),
- azok bármely tagjához kapcsolódóan is (pl. apa, nagyapa, vagy anya, nagyanya,stb.), de
- egy visszatérő egyéni életúti és/vagy már felismert családi jelenségre is (pl. alkohol, erőszak, agresszió, párkapcsolati problémák, szeretőkapcsolatok, válások, vetélés-abortusz, meddőség, rák és egyéb betegségek, halálesetek, öngyilkosságok, veszteségek, pénztelenség és más egzisztenciális probléma, stb.).
Ajánlás: Mielőtt az első állításodat kérnéd, legyél legalább egyszer résztvevő-segítője a tréningnek. Ezt akkor is így javaslom, ha voltál már családállításon máshol, voltál már kineziológusnál, voltál már dráma csoportokban. A SzInT egy komplex személyiség integrációs fejlesztő rendszer, mely nem csak ezen három módszer ötvözete, tartalmaz még más kiegészítő személyiség fejlesztő módszerelemeket is. Az alapmódszerek ismerete külön-külön előny, ugyanakkor sem nem feltétel, sem nem elegendő önmagában. Az állításhoz a SzInT tréning módszerét ajánlott működés közben megismerni, így várható, hogy érteni is fogod mi történik a tréningnapon benned, a társakban és az állítókban. A SzInT állítói helyeket először mindig a SzInTen már részt vettek kapják meg előfoglalási felajánlásban, így gyakori, hogy egy kiírt időponthoz már eleve nincs állítói hely. A legnagyobb módszerhatékonyság miatt, fontold meg ezen szavakat a Te esetedben is és próbáld ki a részvételt ezen a különleges módszeregyüttesű tréningen.
Jelentkezés:
A SzInT alkalmakra való jelentkezéshez, kérlek töltsd ki az alábbi mezőket:
Mi történik miután jelentkeztél?
Kapsz a megadott e-mail címedre egy visszaigazolást. Ha ez nem történik meg, akkor valami hiba történt, kérlek jelentkezz még egyszer vagy írj az npozsgai@noionmegvalositas.hu címre!
***
Ezen bejegyzés Richard Rohr: A férfi útja II. c. könyvének inspirációjából fakadóan készült. Jó olvasmány nem csak férfiaknak!
Kedves Nikoletta! tudom,hogy most nagy slamasztikába hozlak :elnézést,de náladnál nagyobban vagyok én. Van a saját családomban egy kellemetlen helyzet,ami nekem komoly lelki probléma.A hugom fiának van egy 4 éves lánya és egy fijucska, aki most 2 éves .Nevelő szülöknél.mert elvették tölük a kicsikket./nem ok nélkül/ saját véleményem szerint jogossan. A problémám az,hogy hogy magyárázam el.????? a különben a harmadik gyerekével minden órás kb.julius eleje???????????????????????????????????????????????????????????????,adja a gyerekét örökbe az jobb lenne.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nem vagyok képes és nem vagyok hajlandó tovább segiteni öket,bár nekem csak egy fiam van akinek felesége mozgásában korlátozott, születése óta korlátozott,tehát töle nem lehet unokám.Nekem volt egy másik fiam ,aki 16 évesen meghalt egy vonat balesetben,akkor a hindu barátnőm a reinkarnácioval vigasztalt és- azt mondta napról napra,hogy imátkozzam ,hogy milye szülökket kapjon Andrís.Amíkor elkezdtem a reinkarnácios elveimmel,elöjönni akkor azt kérdezte,,,? mit fizetnek érte???????????????????????????????Én voltam terhes kétszer és megszülhettem Öket nem volt abotuszom,mert volt egy jó körzeti orvosom.Én 57 éves vagyok,hogy magyárázam el egy terhes anyának,hogy a gyerekének segít akkor,ha örökbe adja.??Az tény,hogy én nem vagyok hajlandó eltartani senkit hisz én rajtam is segítenek és ök nem hajlandok dolgozni én meg nem vagyok ökket eltartani .Bocs nagyon berágtam és bármennyire is filozok ,de nekem már elég,A kis sámmánt magamhoz venném ,de mért neveljem más gyerekkét,hogy Öneki ne keljen.A kétéves sámánkával jó viszonyom van és ugy gondolom ,mint képességgel rendelkezőnek kutya kötelességem sgíteni Öt,de azért,hogy az any a és az apja semmit ne tegyen /semmi munkára nem foghatok. Azért én nem vagyok áldozati bárány.Persze nem csak én szenvedek a hugom is Ő a nagymama.
Kedves Ilka!
Köszönöm az őszinteséged és sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy/tok. Nehéz így véleményt mondani, tanácsot adni…ezért nem is tenném ezt meg. Amiben tudok és kéred segítek, állítani mindenképpen érdemes lenne ezt a családot/helyzetet.
Kitartást és türelmet kívánok, hogy megmaradhass a belső erődben, a középpontod nyugvó helyzetében. Ha onnan nézed és éled, az érzelmek nem sodornak magukkal, inkább csak megmutatják, hogy hol a helyed ebben a történetben.
Nikol
Kedves Nikol,
Újra és újra lenyűgöz folyamatosan áradó Életerőd és Tudásod. Leveleid és progjamjaid sokat segítenek számomra a továbblépésben, köszönöm!! :):)
Kedves Peti!
Köszönöm szép szavaid:) és igen, hagyom, hogy az életerő áradjon rajtam keresztül:))) …és nagyon szívesen!
Nikol
Kedves Nikol!
A cikk elolvasása óta mégjobban tisztelem az öcsémet, mint azelőtt.
Bár az Öcsémet eddig is nagyon tiszteltem azért, hogy mindannak ellenére, hogy otthon apámtól csak szidalmazást és megalázást kapott kicsi gyerekkorától kezdve, de úgy is fogalmazhatnék, hogy üldözött volt otthon az Apámtól, az Öcsém viszont nagy megértéssel és szeretettel nevelte fel a lányait, a zsarnokságot inkább a felesége képviselte. Az öcsém nagyon sokat foglalkozott a gyerekekkel, talán akkor élte meg örömben a saját gyerekkorát, hiszen gyakran belefeledkezett a meseolvasásba, és egy idő után már csak magában olvasta, míg nem szóltak a lányok, hogy elfelejti hangosan is mondani. De valamennyi keserűség nyilván maradt benne, nagyon magának való volt, sosem tudtam sem én, sem a felesége, hogy mi járhat a fejében. És 50 éves kora körül elkezdtek jönni a betegségei, komoly veseprobléma, stb., kézbénulás. Egyébként sofőrként dolgozott. A sebek bizony nem múltak el nyomtalanul. Leszázalékolták.
Milyen érdekes a családi örökségünk: az öcsémnek a keze, nekem a lábam bénult le időlegesen.
Én nagyon szeretnék ott lenni a programodon.
Szeretettel: Julika
Kedves Julianna!
Örülök, hogy megérintett a cikk és az öcséddel kapcsolatban még mélyebb tisztelet ébredt benned. A lebénulás – és általában a komolyabb betegségek (pl. rák) szinte mindig genetikai hajlamosító tényezőkkel jár együtt. A genetikát pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül…sem a fizikai szinten hatót, sem a DNS szintjén kódolódott életszemléleti-sorsmintázati örökségünket sem (bővebben lásd epigenetika, erről írott cikkem a http://www.kineziologiakezeles.hu-n). A családunk közös fájdalomteste és sorsmintázata hat ránk. Állítani és oldani ezeket az ügyeket nagyon is érdemes és szükségszerű is a magunk gyógyulása és a családunk gyógyulása miatt is!
Örülök, ha tudsz jönni!
Nikol
Drága Nikol!
Elfelejtettem az előző hozzászólásomnál beírni, hogy nekem meg még tavaly is könnybelábadt minden alkalommal a szemem, ha egy olyan filmet láttam, ahol egy apa szeretettel magához öleli a felnőtt lányát. Azt hiszem az én apa-éhségem sem csekély.
Mosolygós, szép napokat kívánok Neked, Mindenkinek.
Külön elismerésem Neked e két témáért, az apa és anya-sebekért, hiszen olyan ez, mintha darázsfészekbe nyúlna az ember. Igen nagy tudás kell ahhoz, hogy ne csípjék agyon. Máshol meg sem merném próbálni. De Benned nagyon bízom.
Szeretettel: Julika
Kedves Julika!
Köszönöm a bizalmat:) és igen, fontos, meghatározó alaptémánkról van szó! Szülősebek..anya -és apasebek, az örökségünk a családunktól rajtuk keresztül és általuk. A személyiségünket meghatározó mintasorozat részei….az anyánktól, apánktól és rajtuk keresztül a felmenőinktől kapott sorsmintázati örökségünk…Nagyon is érdemes lehántani a felső rétegeket és elkezdeni keresni, hogy na jó..ez az apámé…ez az anyámé..ez a nagyimé…ez a dédié…oké, akkor hol vagyok én mindezek alatt és mit is akarok én valójában? persze ezek mind bennünk is vannak, tehát a részeinkként üdvözölhetjük őket, de mégiscsak fontos, hogy “tisztába rakjuk”a saját múltunkat és a családunkét, amennyire az rajtunk keresztül lehetséges! …amennyire az lehetséges….ez fontos, mert azért nem vagyunk mindenhatóak…és mindenkinek, ahogy nekünk is megvan a saját szabad akaratunk és választási szabadságunk…és akár dönthetünk úgy is, hogy szenvedünk. Szerencsére úgy is, hogy nem szenvedünk tovább, feloldva magunkban a múltunkat a jelenben újraépítjük önmagunkat és egy más jövőt választunk! Ehhez legalább annyira jogunk van:)))
Éljünk vele…
Nikol
Kedves Nikol!
Köszönöm a válaszaidat. Én döntöttem, az újraépítést és egy más jövőt választok.
Megragadott egy mondatod ismét, amit írtál:
“fontos, hogy “tisztába rakjuk”a saját múltunkat és a családunkét, amennyire az rajtunk keresztül lehetséges! …amennyire az lehetséges….ez fontos, mert azért nem vagyunk mindenhatóak…és mindenkinek, ahogy nekünk is megvan a saját szabad akaratunk és választási szabadságunk, …és akár dönthetünk úgy is, hogy szenvedünk.”
Az elmúlt 2 évben szinte csak ezzel a témával foglalkoztam, és már tavaly is ez fogalmazódott meg bennem, hogy bizony nem vagyunk mindenhatóak, mások szabad akaratát sem szabad figyelmen kívűl hagynom.
Kicsi gyerekkoromtól kezdve védelmeztem Anyámat, a testvéremet, a nagyszüleimet Apám fizikai bántalmazásától. Nem tudtam megvédeni őket viszont a lelki bántalmaktól, ahogy magamat sem. Apám halála után pár hónapra kiderült, hogy Anyám tüdőrákos. Akármilyen áldozatosan is ápoltam, nem tudtam megvédeni Őt az iszonyú fizikai szenvedéstől, amit a betegsége okozott, mint ahogy magamat sem a lelki szenvedéstől. Elvesztettem a saját önbecsülésemet azért, mert nem tudtam neki „érdemben” segíteni, hogy nem gyógyult meg, és annyit szenvedett. Kezdetben kicsit haragudtam is rá, hogy miért nem az életet választotta, miért nem örülhettünk szabadon az életnek Apám halála után együtt. Ez kb.12 éve történt. Nagyon bután gondolkodtam. Anyámnak joga volt megtagadni akár még az egészséges életet is magától, még akkor is, ha ez nekem nagy szenvedést okozott. És ha akkor láttam volna ezt, akkor nem okozott volna akkora szenvedést az elvesztése.
Ezután a lányom, akit mindenkinél jobban szerettem, és úgy gondoltam, mindent megkapott tőlem, amit lehetett, /bár 5 éves kora körül elváltam/ és gyerekkorában nagyon sok örömöm volt benne, számomra teljesen érthetetlen módon elfordult tőlem.
Akkora szeretetlenséget, nemtörődömséget tapasztaltam a részéről, amit már nem tudtam feldolgozni. Azon gondolkodtam, hogyan történhetett ez, amikor még a főiskoláról úgy jött haza, hogy dicsérték a tanárok az én anyai szeretetemet, a nevelésemet. Hogy nagyon jó munkát végeztem a nevelésével. Ezt mesélte nekem a lányom akkoriban, mikor főiskolára járt, és még rendben volt minden köztünk. Nyílsebesen haladt a karrierje, és attól kezdve a nemtörődömsége felém. Lebénultam. Én, aki egész életemben védelmeztem, szeretgettem, babusgattam embereket, teljesen kiszolgáltatva egyedül maradtam. Hosszú ideig. A Családsegítő szolgálatnak azért köszönet jár, mert ha nem is ingyen, de ők gondoskodtak rólam abban az időben, hogy legalább ennivalóm legyen.
Amikor egyedül feküdtem betegen itthon, járni már nem tudtam, viszont óriási fájdalmaim voltak, mindig az motoszkált a fejemben, hogy fogok én még táncolni. Nagyon sokszor gondoltam erre, mindig nagyon szerettem táncolni. És bár az orvosok nem sok esélyt láttak a gyógyulásomra, én tökéletesen biztos voltam benne, hogy a gerincműtétem sikerül, és fogok én még táncolni. Hál’Istennek ez a tervem tökéletesen „bejött”. Mindig nagyon szerettem a zenét, a táncot az éneket. Nagyon szépen javultam. Újra elkezdtem dolgozni.
Majd megint bedaráltam magam a családi áldozatszerepbe, amikor megszületett az első unokám. Persze, hogy vigyáztam rá, de egyre jobban kiderült, hogy a szüleivel egyáltalán nem voltunk egy hullámhosszon. 5 év kellett ahhoz, hogy azt tudjam mondani, elég, ez így senkinek nem jó.
Aztán elkezdtem kutatni a családtörténetet, azért, hogy okuljunk belőle, hogy a régi mintázat helyébe egy új, egy teljesen más léphessen. Ahogy írtad Nikol.
A családtörténetünk visszamenőleg nem rózsás kép genetikailag sem, a gyógyítói képességemet folyamatosan fejlesztem. Ennek is köszönhetem, hogy most élek.
Egy nagyon lényeges dolgot nem tudtam megadni a lányomnak, egy szerető Apát. Lehet, hogy ez minden vitánk forrása.
És most nagyon bízom benne, hogy létezik egy új, teljesen más mintázat, ami most megkezdődhet. Mindannyiunknak jogunk van a boldogsághoz. És én szeretnék élni ezzel a lehetőséggel.
Ha valakinek próbára tettem a türelmét a regényhosszúságúra nyúlt levelemmel, elnézését kérem. Lehet, hogy csak nekem volt fontos leírni. De talán van valaki, aki hasznosíthatja a történetet.
Mindenkinek mosolygós, szép napokat kívánok.
Szeretettel: Julika